(Megtörtént eseményeken alapszik)

Néhány nappal ezelőtt Papp Ádámmal, azaz Adam Jayk-el készítettem egy interjút, amiben számos információt tudtam meg róla.

Az interjú nem volt betervezve, én csak bementem egy pubba és Adam ott iszogatott a pultnál.

Az egyik barátom mesélt róla, hogy rengeteg verset és gondolatot ír a blogjára és más irodalmi portálokra.

A barátom elmondása szerint egy regénnyel is készül.

Ezek után megkerestem az interneten Adam blogját és beleolvasgattam. Igazán rendkívülien ír, de vannak versei amiket nem értek vagy épp nem tetszenek.

Gondoltam odamegyek hozzá és megismerkedek vele, hátha tényleg olyan érdekes ember ahogyan azt hallottam.

Leültem mellé és kértem én is egy olyan italt amit Adam ivott, hátha ezzel felkeltem az érdeklődését és elkezdünk beszélgetni.

Amikor kikaptam az italt, Adam semmi reakciót nem mutatott csak ült tovább és iszogatott.

Arra gondoltam, hogy lehet hagyni kéne a fenébe ezt az egészet és mikor megittam az italt, felém fordult.

- Finom volt?

Elmosolyodva válaszoltam:

- Igen, nagyon ízlett.

Ekkor ő visszamosolygott és ivott tovább, majd úgy gondoltam, hogy belekezdek abba, amibe szerettem volna.

- Adam Jayk, ha nem tévedek.

Adam ekkor elnevette magát és igennel felelt.

- Ritka mikor valaki így szólít.

- Talán hallott rólam vagy olvasott tőlem valamit?

Én csak álltam és bólogattam majd megkérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve nekem adnia egy interjút.

- Ki tudna ellenállni egy ilyen szép nőnek, aki ráadásul úgy kezdeményez, hogy azt kéri amit én iszom?

Ettől a mondattól kicsit elpirultam, hiszen ezek szerint egyből leesett neki, hogy akarok tőle valamit.

Körbe néztem, hátha találok valami helyet ahol meg tudjuk csinálni az interjút. Éppen akkor egy férfi állt fel

az egyik sarokban lévő box-ból amit egyből  kinéztem magunknak.

- Nem lenne kedve velem oda ülni, hogy megcsináljuk az interjút?

Adam bólogatott, majd szólt a pultosnak, hogy a következő pohár italt az asztalunkhoz kéri.

Leültünk a box-ba és az első kérdésem az volt, hogy mit kérdezhetek tőle.

Adam gondolkodott és csak ennyit mondott:

- Bármit, ami jól esik.

Félreértés ne essék én nem vagyok újságíró csak gondoltam meginterjúvolom Adam-et.

Kérdező (K)

Adam Jayk (A.J.)

K:

- Először is, hogy vagy?

A. J:

- Köszönöm, remekül habár egy kicsit fáradtan, de nem érdekes.

K:

- Miért ülsz itt?

A.J.:

- Igazándiból fogalmam sincs, gondoltam bejövök ide és megiszom pár pohár italt

és majd haza megyek vagy ki tudja hova.

K:

- Szeretsz lézengeni?

A.J.:

- Épp itt volt az ideje, hogy egy kicsit lézengjek, az utóbbi időben úgy éltem mint egy remete.

Hétvégenet otthon, hétköznap a suliban és otthon.

K:

- Látom, nagyon szereted az alkoholt.

A. J.:

- Természetesen!

Kedvencem a sör, a jó borok, a whisky és a vodka.

K:

Sokat vagy részeg?

A.J.:

- Nem igazán szoktam berúgni csak nagyon ritkán.

K:

- Más káros szenvedélyed van esetleg?

A.J.:

- Igen, dohányzom.

K:

Illegális dolgok?

A.J.:

- Régebben Marijuana-ztam, de az óta leálltam vele és nem hiányzik.

K:

Őszintének vallod magad?

A.J.:

- Többnyire igen sőt általában igazat mondok, de egy évben ötször hazudok.

K:

Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról.

A.J.:

- Gyereknek aranyos voltam és nyugodt.

Az óvodában senkivel sem játszottam, de viszont én voltam az első a csoportban aki tudott olvasni

Aztán, hipp-hopp, bekerültem az általános iskolába.

Az első suli ahova jártam azt fél év múltán miután odakerültem bezárták, a másikban utált az osztályfőnököm és anyám napi rendszerességgel járt be, mert én elmondtam, hogy milyen aljas dolgokat mondott rólam az a némber.

K:

- Miért tehette ezt veled?

A.J.:

- Talán mert okos voltam és zavarta, hogy az ő fia hülye volt, ezt a nagyapám is állíthatja aki ott dolgozott, mit gondnok.

Azután átkerültem a harmadik suliba és ott a három legszebb évemet töltöttem.

Itt voltam először szerelmes és már akkor elkezdtem az udvarlást. Hajhúzogatás helyett énekeltem a lánynak és szerenádot adtam, mint egy kis lovag.

Itt tanultam meg focizni és itt fedezték fel a jó énekhangomat.

K:

- Tudsz énekelni?

A.J.:

- Mondhatni tudok.

Volt egy pár együttesem ahol doboltam és énekeltem.

K:

Dobolsz is?

A.J.:

- Csak doboltam pár évig, de azt is abbahagytam pedig három vagy négy évvel ezelőtt még zenészi álmokat kergettem.

K:

- A harmadik iskolából miért mentél el?

A.J.:

- Sajnos elköltöztünk Zuglóból, mert a szüleim itt Kőbányán vették meg a lakásunkat amiben jelenleg is élünk immár 6 éve.

A negyedik iskolában végeztem az általános iskolai tanulmányokkal és emellett meg kell, hogy említsem azt, hogy itt viszont a három legszörnyűbb évemet töltöttem.

Utáltam az osztálytársaimat, mármint a nagy részét.

A középiskolától reméltem, hogy majd jön a változás szele és jött is.

Nagyon jó osztályba kerültem és három jó évet töltöttem el ott, aztán sajnos megbuktam.

Az iskolából nem mentem el, de az első két hétben minden új osztálytársamat utáltam kivéve akik velem buktak és tulajdonképpen nem azért utáltam őket, mert rossz emberek, hanem azért mert zavart az, hogy nem a régiekkel vagyok és itt jött a forduló pont ugyanis akikkel az osztályban jóba voltam azokból csak egy ember maradt meg aki továbbra is jóba maradt velem, a többiek le sem szartak.

Hülye kis érdekbarátok voltak, de nem bánom, hogy vége lett a barátságnak, mert utólag rájöttem, hogy mennyire ostobák.

Most pedig itt vagyok és egy hónap választ el az érettségitől, ami remélem, hogy zökkenő mentes lesz.

K:

- Várod a végét?

A.J.:

- Részben igen, mert az érettségi bizonyítványomat meg akarom kapni, másrészt viszont nem főleg most, mert lett néhány fontos ember az életemben az osztályból.

K:

- Mesélj róluk.

A.J.:

- A padtársam nagyon fog hiányozni mert vele mindig lehet ökörködni és nagyon értelmes srác.

Ő is olvassa a blogomat és az új írásaimat és mindig megkérem, hogy véleményezze.

Aztán van egy lány akit én barom csak November óta vettem észre, hogy milyen gyönyörű, milyen okos és milyen aranyos. Nagyon megtetszett nekem és nagyon megszerettem.

K:

Mesélj egy kicsit erről a lányról.

A.J.:

- Próbálom rövidre fogni, mert róla rengeteget tudnék mesélni.

Azaz igazság, hogy mikor hirtelen ráébredtem, hogy nekem tetszik, akkor neki éppen barátja volt.

Mindig figyeltem őt akárhányszor csak lehetett, de én barom sosem mentem oda, hozzá, hogy megkérdezzem, hogy van vagy ilyesmi. Beértem annyival, hogy láthatom.

Aztán egyszer csak megtört a jég és egy este rám írt, hogy tudnék-e neki segíteni.

Akkor pont részeg voltam és lehet jobb is , hogy azon az estén nem beszéltünk többet mert akkor kegyetlenül elmondtam volna neki, hogy mit érzek iránta.

Fura módon akkor nagy részegségemben kicsit megkönnyeztem, mert rohadtul hiányzott és persze most is miközben róla mesélek.

Másnap is beszéltünk, de csak nagy általánosságokban majd az egyik késő délutáni napon elmondtam neki, hogy tetszik nekem.

Kicsit féltem, hogy talán soha többé nem fogunk beszélgetni, de attól féltem a legjobban, hogy majd elkerül.

Persze nem így történt és nagyon jó barátok lettünk, de én még mindig úgy szeretem, ennek ellenére tiszteletben tartom az ő döntését, hogy ő nem úgy szeret és eszem ágába sincs rányomulni vagy idegesíteni ezzel.

Az egyik nap megkért, hogy írjak neki verset....nehéz volt, de megírtam és igyekeztem a legszemélyesebben és lélekmegérintőbben írni róla/neki.

Kaptam tőle egy kis cetlit amit mindennap elolvasok és a következő áll benne:

"Nagyon szép lett a vers, köszönöm szépen.

Örökké megőrzöm majd... =) <3 És bármikor számíthatsz rám!

Puszi érte! =)"

Ebben a pár sorban annyi szeretet van, hogy az már szinte leírhatatlan.

Még ezen az estén beszélgettünk és azt mondta, hogy annyira szép lett a vers, hogy megkönnyezte.

Én ezt nem akartam hiszen ki akarja megsiratni azt az embert akit nagyon nagyon szeret.

Ha örömében sír az ember az más, de ez inkább a bánatnak szólt.

Hiszen tudja, hogy mit érzek és mindig elmondom neki a kisebb-nagyobb gondjaimat.

K:

- Fú!

Ez nagyon őszinte volt.

A.J.:

- Őszintén is gondolom, teljes szívemből.

K:

- Mintha könnyes lenne a szemed.

A.J.:

- Igen...mert hiányzik.

K:

- Milyen a szerelmi életed?

A.J.:

- A most elmondottak alapján nem éppen jó persze azelőtt voltak barátnőim és elvoltam velük akár egy hétig akár két hónapig.

K:

- Két hónap volt a leghosszabb kapcsolatod?

A.J.:

- Nem nevezném feltétlen kapcsolatnak, de igen.

K:

- Mi fog meg egy nőben?

A.J.:

- Igazából bármi mert imádom a nőket és tényleg elég egy szempár vagy egy gyönyörű arc esetleg egy csábos mosoly.

K:

- Akiről meséltél, ő mivel csábított el? Mivel keltette fel a figyelmed?

A.J.:

- Először csak a szeme aztán az egész arca ami olyan akár egy csodálatos angyalé.

Igazából nekem a szemszín mindegy, mert az a rendkívüli, hogyha belenézel és érzed, hogy valami különleges dolog fogott el.

Aztán az édes hangja és a mérhetetlen nagy szíve, na meg a kedvessége csábított el.

K:

- A mostani életed milyen?

A.J.:

- Nem is tudom...olyan semmilyen.

Többnyire otthon vagyok és írom a verseket vagy a gondolatokat, esetleg írom a regényemet és azt hiszem ennyi.

Az iskolában eltengetem az időt és elvagyok.

K:

- Mit remélsz a jövődtől?

A.J.:

- Csupa jót mert mostanában sok rossz vagyis inkább kellemetlen dolog történt velem vagy épp a családdal.

Mostanában nagyon sokat vagyok szomorú, mert egyre inkább kilátástalannak látom a dolgokat és általában az életet.

K:

- Az írásaidtól mit remélsz?

A.J.:

- Nagyon remélem, hogy majd sokan olvassák, többen mint most és esetlegesen azt is remélem, hogy a regény írásból vagy a versírásból meg fogok tudni élni, habár sokan azt mondják, hogy nehéz, de én mégis megpróbálom.

Van egy ismerősöm aki bekerült a filmes szakmába és olvasta pár írásomat.

Nagyon tetszettek neki és jelenleg azt tervezzük, hogy az egyikből filmet csinálunk.

K:

- Mi a címe annak az írásnak?

A.J.:

- Marhajó Menyegző.

K:

- Miről szól?

A.J.:

- Nem akarom lelőni a poént.

Nézd meg a blogomat, ott van fent, hisz ha elmondanám, nem lenne annyira érdekes, de biztosíthatlak, hogy vicces és romantikus.

K:

- Minden hosszabb sztoridat meg akarod filmesíteni?

A.J.:

- Nem feltétlen, de a Marhajó Menyegző vászonra való és szerintem majd a regényem is megfilmesíthető lesz.

K:

- Mi a regényed címe?

A.J.:

- Memoár

K:

- Mikor kezdődött nálad az írás felé való érdeklődés?

A.J.:

- 12 éves koromban vagy talán előbb megírtam egy 1 oldalas kis történetet amibe a magyar celebeket és  az akkor híres külföldi karaktereket összeszedtem és mindenféle hülyeségeket írtam bele, de szerintem vicces.

Aztán folytattam az írásokat és emellett elkezdtem verseket írni és novellákat amiket valami oknál fogva elégettem Ráckevén ahol a nagyszüleim laktam, mert én rossznak gondoltam őket.

Amik megmaradtak, azok szintén felkerültek a blogomra.

K:

- Milyen híres írók vagy költők voltak/vannak rád hatással?

A.J.:

- Ady Endre, József Attila, Paul Coelho,

K:

- Mikor kezdted el írni a regényedet?

A.J.:

- 2010 Novemberében.

K:

- Mikor tervezed, hogy befejezed?

A.J.:

- Őszinte leszek, fogalmam sincs.

Amikor elkezdtem írni akkor a saját számítógépemen írtam meg Jegyzettömbben és

mióta nincs gépem azóta annyira nincs meg a regényírás varázsa habár a múltkor elkezdtem a

második fejezetet.

K:

- Gyakran jön az ihlet a regényhez?

A.J.:

- Talán hihetetlenül hangzik, de amikor az első fejezetet csináltam minden csak úgy jött,

egy percre sem gondolkodtam el, hogy mit kellene írnom, mert minden egyből jött.

Amikor elfáradtam vagy éppen ettem akkor abbahagytam és mikor visszaültem csak pötyögtem a gombokat

és meg sem álltam, mintha nem is én irányítottam volna magam.

K:

- Wáo!

Tehetséget érzel?

A.J.:

- Amikor végeztem az első fejezettel, akkor éreztem igazán, hogy nekem az írással kell foglalkoznom és

Nem a zenéléssel vagy mással.

Az az érzésem, hogy ha kész leszek, akkor siker lesz.

K(Ekkor kifogytam és hirtelen eszembe jutott egy teljesen nem ide való kérdés):

- Mit gondolsz a politikáról?

A.J.:

- Nem tudom, hogy jött ide, de szarok a politikára és b.ssza meg az összes politikus.

K:

- Ez kicsit bunkó volt.

A.J.:

- Nem akartalak megbántani, ne haragudj csak így jött ki.

Ekkor az órámra néztem és csodálkoztam, hogy elszaladt az idő.

- Adam, egy élmény volt. Köszönöm az interjút.

Adam rám mosolygott és úriember módjára kézen csókolt, majd odament a pulthoz és fizetett. Gyors léptekben hagyta el a pub-ot.

Valóban különleges embernek találtam és remélem, még összetalálkozom vele.